Lőrincz Erzsébet, a találkozó szervezője bevezetőként ezt a gondolatot osztotta meg velünk:
Megváltoztatom a világot. Megváltozom.
Pár perces ráhangolódást követően nyitottan és érdeklődve vártuk az új ismereteket.
Géczi Gábor betegsége miatt nem tudott eljönni a találkozóra, de ezt a fontos üzenetet küldte nekünk:
Ha a közösségben munkálkodsz mindig figyelj arra, hogy sokkal többet tegyél a közös munkába, mint amennyit ki szeretnél venni belőle.
Ezúton is szeretnénk hirdetni a Magfalván, március 21.-én a napéjegyenlőség megünneplésére szervezett találkozót!
Géczi Gábor távolmaradása miatti szomorúságunkat hamar elűzte a helyi gazda, Lénárt István nagyszerű előadása. Hosszú évek munkája eredményeképp igazi parasztember vált belőle, a helyi fiatalok már az ő segítségére, tanácsaira is számíthatnak, mint hajdan ő is az idős emberek bölcsességeit, útmutatásait figyelte.
Az általa szervezett "parasztiskola" segítséget nyújt mindenkinek aki a témában elmélyültebb tudást szeretne szerezni, gyakorlati képzésen is kipróbálná magát.
Érdeklődhetnek a www.kacar.hu oldalon.
Gyurcsik Attila, a helyi fiatal generáció képviselője, gazdálkodó, több pontban nyújtott gyakorlati segítséget az erre a területre lépni szándékozók számára:
1. A háztartási felesleget el lehet adni mindenféle hivatalos papiros nélkül. NEM feldolgozott formában.
2. Ha feldolgozott formában kívánom eladni, őstermelő igazolvány egyszerűen, gyorsan és olcsón kiváltható.
A termelői piac egységes és egészséges működéséhez pedig az a legfontosabb, hogy akik ott megjelennek szeretettel adják-vegyék a termékeket. Fontos, hogy ne a mindennapi megélhetésük múljon azon, hogy valamit eladnak-e vagy sem, mert akkor görcsössé válhat ez az eredendően egymás segítésén és kölcsönösségen alapuló kapcsolat.
Ezen kívül szó esett a vízgazdálkodásról, az alomszék működéséről, komposztálásról, a talajlazító ásó-kapa használatáról, a kendermag áldásos hatásáról "fene" ellen és egy álomképről, egy igazi Biofalu megvalósításáról.
Szokolyán a szerdánként megrendezésre kerülő ÉletMag-bár keretein belül további információra is számíthatnak az érdeklődők.
Tápai Dóri, zenetanár, lendületesen éneklésre szólította a jelenlevőket és előadásában azt hangsúlyozta, ma nagyon hiányzik az oktatás-nevelésben a TEST-LÉLEK-SZELLEM harmóniájára való odafigyelés.
A művészeti tárgyak ma súlytalanok, nem kap megfelelő támaszt LÉLEK oldalról a gyermek. A rendszer károsító hatásait egy jó pedagógus el tudja simítani, ha megfelelően motivált.
A TEST edzése kimerül a testnevelés óra keretében, habár szerencsére vannak jó kezdeményezések főként a néptáncterületén.
A SZELLEM megterhelt, hatalmas mennyiségű információ befogadására késztetik, az élményszerű tanulásra nem sok mód mutatkozik.
Lehetőségként említette a súlypontok áthelyezését elsőtől negyedik osztályig, több szerepet adni a zene, tánc, a művészeti nevelés számára, esetlegesen a tanórák, tantárgyak tömbösítésére, a tanítók együttműködésével.
Reméljük erre helyi szinten is hamarosan lehetőség nyílik.
A témában márciusban újabb találkozót szervezünk.
A szünetben alkalom nyílt a helyi termékek ízlelgetésére, ismerkedésre.
A HerbaTea Manufaktúra termékeit is meg lehetett kóstolni, Magyarországon egyedülálló gyógynövényes mézeket és teakeverékeket, fűszereket, olajokat,magkémeket készítenek, bővebb információ, rendelési lehetőség a http://www.herbatea-manufaktura.hu oldalon.
A Zöld Fűz Tanoda fonott termékei szemet gyönyörködtetőek és praktikusak, minden háztartásban elkel egy kosár, és most hogy itt a bicikli-szezon, nagyszerű kerékpárra szerelhető és levehető kosarat is találunk náluk, melyek megrendelhetők a www.http://zoldfuzfonoda.blogspot.hu oldalon.
A MAGBÖRZE keretein belül vetőmagok cseréjére nyílt lehetőség.
Fontos hangsúlyozni, hogy a SZERETETből átadott magok elültetve életté válnak és nagy áldozatot jelentett felnevelésük, gondozásuk. Ezt a szeretetet adták át az adományozók és remélik továbbviszik azt azok, akik egy-egy ilyen vetőmag csomaggal a zsebükben távoztak.
A finom káposztalé mellé kóstolhattunk még olajbogyó pesztót, humuszt és többfajta süteménnyel kényeztethettük hasunkat. A finomságok után pedig Fekete Zsazsa, gyógynövényes, orbáncfű, galagonyavirág és parlagfű ízesítésű kávéja készített fel bennünket az utolsó előadás meghallgatására.
Ezúton is köszönjük a résztvevők hozzájárulását!
Végül, de nem utolsó sorban Ludányi Horváth Attila REND „VILÁGREND” A magyarság nemzeti LÉT-alapvetése (LÉT-doktrinája) című előadását hallgathattuk meg, aki a történelem és a magyarság kritikus és vitatott kérdéseire adott magvas válaszokat és méltóan zárta a nap eseményeit.
A tűzgyújtás és kötetlen beszélgetés a sötétségbe nyúlt már, mégis fényt hozott a jelenlevők szívébe, akik úgy távozhattak Szokolyáról, hogy egy nagyszerű élmény részesei voltak.
Reméljük újra találkozunk!